Három magyar startup mutatkozhat be a lisszaboni Web Summiton!

Szeptember 26-ig jelentkezhetnek magyar csapatok az eseményre az InnoTrade keretében

Három magyar startup is bemutathatja projektjét a lisszaboni Web Summiton 2016. november 8-10. között az InnoTrade program közreműködésével. A rendezvényre összesen 50.000 érdeklődőt várnak, köztük több mint 500 befektetőt és kiállító startupot, illetve több száz szakmai előadót, így egy rendkívül rangos és inspiráló nemzetközi környezetben születhetnek meg a legújabb magyar sikersztorik.

Az európai startup ökoszisztémák folyamatosan zárkóznak fel az egyesült államokbeli innovációs központokhoz, melyhez az olyan világszínvonalú rendezvények is hozzájárulnak, mint a pezsgő atmoszférájú portugál Web Summit.

web_summit.jpg

Az immár hatodik, infokommunikációra és új technológiákra fókuszáló rendezvényen az InnoTrade program három magyar startup számára biztosít megjelenési lehetőséget.

Több tízezer potenciális vásárló, befektetők és szakemberek egy helyen

A Web Summit Európa egyik legjelentősebb technológiai kiállítása, így nem véletlen, hogy a világ minden szegletéből, közel 150 országból érkeznek érdeklődők, befektetők, iparági szakemberek, hogy megismerjék a legújabb forradalmi megoldásokat.

Az InnoTrade program szakmai zsűrije által kiválasztott három startup képviselői személyesen konzultálhatnak potenciális vásárlókkal, befektetőkkel, továbbá kerekasztal beszélgetéseken és szakmai előadásokon vehetnek részt, illetve pitch versenyre is jelentkezhetnek.

Ha van már működő prototípusod, amelyet a globális piacra szánsz, ne habozz! Jelentkezz a www.innotradeprogram.hu weboldalon szeptember 26-ig.