Bécs, Párizs, Szingapúr és Csunking is várja a magyar startupokat!

Vegyél részt a globális startup világ rangos nemzetközi eseményein az InnoTrade-del!

1) Get in the Ring (GITR), Chengdu

IDŐPONT:

  1. május 12 - 21.

A SZERVEZŐK BIZTOSÍTJÁK:

Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Get in the Ring néven nemzetközi startup versenyt rendez a kínai Chengduban. A májusi eseményen négy magyar innovatív vállalkozás kap lehetőséget, hogy megmérettesse magát nemzetközi befektetők előtt. A versenyben résztvevő csapatok az eseményt követően a Chongqing-i magyar főkonzulátus szervezésében Nyugat-Kína legnagyobb, a Bank of China által is támogatott Kínai-Magyar Üzleti Fórumán is részt vesznek.

china_a4-01.jpg

AZ ESEMÉNYRŐL:

A Get in the Ring (GITR) a világ egyik legnépszerűbb startup versenyformátuma, melynek keretein belül a csapatok a befektetetésekért vívott küzdelmet élő showműsor keretében bonyolíthatják le. A selejtezők után, a döntőbe jutott, innovatív ötlettel rendelkező csapatok öt körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről. A szakmai szempontok alapján kiválasztott magyar vállalkozások mellett kínai startupok is ringbe szállnak a május 12-én Chengduban megrendezett eseményen. A versenyben legjobb helyezést elérő csapatok továbbjutnak a 2018-as Get in the Ring Global döntőjébe. A zsűriben helyet foglalnak majd az új, 50 milliárd forintnyi kockázati tőkealapot kezelő szervezet, a Hiventures befektetési szakértői is.

JELENTKEZÉS MENETE:

A már működő prototípussal rendelkező cégek a www.innotradeprogram.hu weboldalon jelentkezhetnek március 31-ig. Az érdeklődő innovatív vállalkozások többet is megtudhatnak a kínai üzleti lehetőségekről és a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjáról, a versenyt megelőző meetup rendezvényen 2017. március 28-án 18:00-tól a Mosaik coworking irodában.

KIVÁLASZTÁS MENETE:

Két körben. A http://www.innotradeprogram.hu/ honlapon a jelentkezési lap kitöltésével, majd az első körös kiválasztáson továbbjutott projekteket a szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján választja ki. Eredményhirdetés: 2017. április 3.

KAPCSOLAT, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Dömötör Tekla – domotor.tekla@enterprisehungary.hu

2) Tech in Asia, Szingapúr

IDŐPONT:

  1. május 17-18. között.

A KERESKEDŐHÁZ BIZTOSÍTJA:

Az InnoTrade program keretében három magyar startup képviselheti Magyarországot a szingapúri Tech in Asia rendezvényen, standot egy napra, belépőt két napra két főnek és a program által lefoglalt szállást két főnek.

AZ ESEMÉNYRŐL:

Az Egyesült Államok mellett vitathatatlanul Ázsia a világ egyik legjelentősebb innovációs centruma, hiszen számtalan, globális szinten is jelentős startup és multinacionális vállalat központja található a régióban. A rendezvényen résztvevő magyar startupok így megismerhetik a nemzetközi fogyasztói és szolgáltatói trendek mellett az egyik legpezsgőbb globális technológiai központ mindennapjait is, értékes tapasztalatokat szerezhetnek és bővíthetik élő kapcsolatrendszerüket is.

JELENTKEZÉS MENETE:

Már működő prototípussal és weboldallal rendelkező, valamint max. 1,5 millió USA dollárt meg nem haladó külső befektetéssel rendelkező jelentkezhetnek a www.innotradeprogram.hu weboldalon március 26-ig.

KIVÁLASZTÁS MENETE:

Két körben. A http://www.innotradeprogram.hu/ honlapon a jelentkezési lap kitöltésével, majd az első körös kiválasztáson továbbjutott projekteket a szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 3 perces, angol nyelvű pitchek meghallgatása után választja ki. A második körbe bekerült startupok pitch prezentációinak zsűri előtti bemutatására április 5-én kerül sor, zártkörű rendezvény keretében.

KAPCSOLAT, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: innotradeprogram@tradehouse.hu

3) Pioneers fesztivál, Bécs

IDŐPONT:

  1. június 1-2. között.

A KERESKEDŐHÁZ BIZTOSÍTJA:

Négy magyar startupnak az eseményhez kapcsolódóan kiállítóhelyet és belépőt, csapatonként maximum két főnek. A kiutazó startupok a kiállítás mellett részvételt nyernek a Pionners500 elnevezésű szakmai programra, ahol az 50 legígéretesebbnek ítélt vállalkozás a nagyközönség előtt mutathatja be projektjét.

AZ ESEMÉNYRŐL:

Célzottan a közép- és kelet-európai régió ígéretes tech vállalkozásaira fókuszál. A rendezvényre nem csupán Európából, hanem a Szilícium-völgyből is számos befektető és iparági szereplő érkezik, így kiváló lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre, konkrét üzleti tárgyalások lebonyolítására.

JELENTKEZÉS MENETE:

  1. március 26-ig, a globális piacot célzó, már működő prototípussal rendelkező hazai startupok jelentkezhetnek. További feltétel, hogy a vállalkozás maximum három éve működjön, és ez idő alatt az elnyert befektetések értéke ne haladja meg a 3 millió eurót.

KIVÁLASZTÁS MENETE:

Két körben. A http://www.innotradeprogram.hu/ honlapon a jelentkezési lap kitöltésével, majd az első körös kiválasztáson továbbjutott projekteket a szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 3 perces, angol nyelvű pitchek meghallgatása után választja ki. A második körbe bekerült startupok pitch prezentációinak zsűri előtti bemutatására március 29-én kerül sor, zártkörű rendezvény keretében.

KAPCSOLAT, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: innotradeprogram@tradehouse.hu.

4) Future en Seine, Párizs

IDŐPONT:

  1. június 8-10. között.

A KERESKEDŐHÁZ BIZTOSÍTJA:

Az InnoTrade program keretében részvételt nyert startupok számára a Kereskedőház három napos szakmai kiállítási lehetőséget és kiutazást biztosít.

AZ ESEMÉNYRŐL:

A Future en Seine szakkiállítás Európa egyik vezető kreatíviparra, okos megoldásokra, egészségiparra és oktatásra fókuszáló rendezvénye. Az eseményre az idei évben közel 13.000 szakmai érdeklődőt, befektetőt és iparági szereplőt várnak a szervezők, mely elsősorban kapcsolatépítésre, a versenytársak feltérképezésére és az európai és globális piaci trendek megismerésére nyújt kiváló lehetőséget.

JELENTKEZÉS MENETE:

  1. március 26-ig, a globális piacot célzó, már működő prototípussal rendelkező hazai startupok jelentkezhetnek.

KIVÁLASZTÁS MENETE:

Két körben. A http://www.innotradeprogram.hu/ honlapon a jelentkezési lap kitöltésével, majd az első körös kiválasztáson továbbjutott projekteket a szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 3 perces, angol nyelvű pitchek meghallgatása után választja ki. A második körbe bekerült startupok pitch prezentációinak zsűri előtti bemutatására március 29-én kerül sor, zártkörű rendezvény keretében.

KAPCSOLAT, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: innotradeprogram@tradehouse.hu.